2013. szeptember 17., kedd

1.Rész

Sziasztok!Nos nem lett túl hosszú rész de siettem vele.Kicsit túlságosan is megszálotja vagyok egy játéknak és egész nap azzal játszok:DNa de mindegy is.Szóval köszönöm a 4 feliratkozót♥Remélem ez a blog is olyan sikeres lesz mint a másik.
Nem is húzom tovább az időt.Jó olvasást!



Ajtó csapódást hallottam.Gondolom elmentek azok akik engem ide hoztak.Egyedül maradtam azzal az emberrel aki teljes egyszerűséggel kimondta hogy simán megölne.Kicsit se félek...A karomnál fogva kezd el rángatni egy lépcsősoron.Persze.Inkább lökdössön mint hogy levenné a kurva kendőt a szemem elől hogy még lássak is valamit.A földre lök majd a lábamba rúg jelezvén hogy maradjak is ott.Összébb húzódok majd megpróbálom kiszabadítani a kezeimet a kötélből.
-Maradj már nyugton!-mondja felháborodott hangon majd lejeb nyomja a vállamat.Legugol mellém majd leveszi a számra kötött kendőt.Hirtelen megéreztem ujját az ajkaimon.Végighúzta rajta hüvelykujját én pedig összerezzentem.Hová kerültem?Egyre furcsább és furcsább volt a helyzet.
-Mit kerestél ott az éjjel?-kérdezi mély hangján.Nem válaszolok csak veszek egy mély levegőt.Érzem magamon a pillantását.Feláll mellőlem majd elsétál.Valamit végighúz a földön majd a lábam előtt megáll.
-Válaszolj!-üvölti.Én csak gúnyosan mosolygok.Nem tudtam ki ő vagy hogy néz ki és épp ezért könnyebb volt hallgatnom.
-Eloldanád a kezemen lévő kötelet?-kérdezem még mindig gúnyosan mosolyogva.Hangosan szuszog majd közelebb jön hozzám.Megfogja az arcomat majd a falnak nyomja olyan erővel hogy koppan a fejem.
-Ne szórakozz velem kislány vagy igen megjárod!-jelenti ki miközben lehelete csikizi az arcomat.Eléggé magabiztos volt hangjába semmi érzelem nem volt.Gyakran eshet szerelembe...Gondolom magamba.Elengedi az arcomat majd leveszi a szemeim elől a fekete anyagot.Végre látok..Hunyorogni kezdek a fény hatására.Mikor sikerül tisztán látnom oldalra fordítom a fejemet és találkozok két zöld szempárral.Végignézek rajta.Egyáltalán nem így képzeltem el!Nem nagyon bűvölt el.Tipikus kamasz kinézete volt.
-Mit bámulsz?-kérdezi bunkón majd feláll és leül előttem egy székre.Engem néz én pedig őt.Miért nem mond semmit?Körülnézek és látom hogy egy pincének mondható helységben vagyunk.Ennek az ember gyilkolás a hobbija?Ilyen és ehhez hasonló gondolatok futnak át a fejemen.Most azt kívánnám hogy bár maradtam volna a seggemen este.Akkor nem lennék ilyen helyzetben.Nem tenném kockára minden percbe az életemet.Nem lennék egy idegen pasival összezárva.Valószínű hogy anyám észre se vette hogy nem mentem haza.Ha keresne se hiszem hogy megtalálna..

-Mit kerestél ott az este?-teszi fel ismét a kérdést.Én lassan felé fordítom a fejemet majd némán bámulni kezdem.
-Hmm?-hümmög egyet.Látom a szemébe hogy már majd fel robban amiért nem válaszolok.Olyan sebességgel állt fel a székről hogy az hátradűlt.Mielőtt hozzámért volna megszólaltam.
-Csak sétáltam.-válaszoltam egyszerűen.
-Csak sétáltál?-ismétel meg engem.
-Ja.Elhiszem hogy meghaladja a képességeidet ez a két szó de azért próbáld meg felfogni.-mondom majd vigyorogni kezdek.Közelebb jön majd megüt.Valahogy számítottam rá.
-Ribanc!-kiabálja majd még egyszer megüt.
-Csináld csak!Ölj meg!Nincs semmi ami marasztalna a földön!-kiabálom mire ő vág egy érthetetlen fejet.Asszem sikerült összezavarnom.
-Tedd meg!-mondom még mindig a földön ülve.Az arcom sajog az előző ütésektől.
-Jobb ötletem van.-mondja majd a csóklomnál fogva felránt a földről.Felhúz a lépcsőn majd lelök a kanapéra a nappaliba.Kimegy a konyhába-vagyis az hiszem hogy oda-majd egy wiskeys üveggel jön vissza.
-Le akarsz itatni?-kérdezem felvont szemöldökkel.Nem válaszol csak leül velem szembe az üveg piát pedig leteszi az asztalra.
-Szórakozzunk egy kicsit.-mondja mosollyal az arcán.Jobban megijesztett most mint amikor a pincébe voltunk...
-Szabályok.Ha nem válaszolsz a kérdésemre akkor leveszed egy ruhadarabodat és iszol a piából.-mondja miközben az üvegre mutat.Már éppen tiltakozni akartam volna amikor megszólalt.
-Nincs választásod.-mondja majd hideg tekintetét rám emeli.

-Mit láttál akkor éjjel?-kérdezi kiemelve az 'akkor' szót.
-Semmit.-teszem a hülyét.Nem akarom elmondani neki akkor túl hamar vége lenne a játéknak.
-Le a felsővel.-mondja majd felém csúsztatja a wiskeyt.Le csavarom a tetejét majd iszok egy nagy kortyot.Marja a torkomat de lenyelem.Visszateszem az asztalra majd ismét rá nézek.
-A pólódat.-mondja.-Vedd le.-utasít.Megrázom a fejemet mire feláll.
-Vagy te veszed le vagy én fogom!-mondja mire felállok és leveszem a pólómat igen igen lassan.Ledobom a földre majd visszanézek a fürtösre.A melleimet bámulja majd tesz egy lépést felém.
-Kmm..-köhögök fel kínosan mire az arcomra néz.Végre.Köszi megtisztelő hogy nem a melleimet bámulod.Gondolom magamba majd levágódok vissza a kanapéra.Ő is észhez tér majd visszasétál a fotelhez és bele ül.
-Mi a neved?-kérdezem.Tudom nagyon eredeti vagyok.De nem akarom 'Styles'-nak hívni.
-Ha majd megérdemled elmondom.-feleli majd egyből az üveg felé nyúl.Jól meghúzza majd visszateszi a helyére.
-M..-kezd bele a mondatába de közbevágok.
-Á-á-á!Pólót le!-mondom vigyorogva.Míg ő leveszi a felsőjét én iszok a wiskeyből.Rég nem ittam ilyen finomat.Nekem csak az olcsó piák jutottak.
-Örülsz?-kérdezi mély hangján.Én csak mosolygok majd jól megnézem kockás hasát.
-Meddig bámulsz még?-kérdezi olyan semmilyen hangnemben.
-Már bocs de te meg a melleimet bámultad.Én csak a hasadat.A kettő nem ugyan az!.-mondom mire féloldalasan elmosolyodik.Azok a gödröcskék..Nem kicsit se helyesek!

                                                                      ***

Már vagy a 10 kérdést tettük fel egymásnak.Az üveg már szinte teljesen kiürült és csak fehérnemű van rajtam.Egyfolytában engem néz.Lehet hogy a tetkómat nézte de akkor is zavaró.Tény hogy én is őt nézem de a tetkót nem lehet nem nézni!Nem sok mindent tudtam meg róla ugyanis inkább ivott mint hogy válaszoljon.Ah..utálom az ilyen embereket.Olyan inkább 'kikaparom a szememet de ne kelljen őt látnom' típus.
-Mióta nem vagy szűz?-kérdezi meglepve engem.Elég kényes ez a téma nem?Nem érzi magát kelemetlenül?
-Erre nem válaszolok!-mondom majd egy kissé megszédülök.Wow..az alkohol megteszi a hatását.
-Le a melltartóval!-mondja utasító hangnemben.Lol...tényleg azt hiszi hogy majd meg is teszem?Ennyire nem vagyok hülye!
-Ne is álmodj róla!-jelentem ki magabiztosan.Feláll a fotelból majd megáll előttem.
-Azt mondtam hogy vedd le!-utasítja miközben végigsimít a vállamon.Kiráz a hideg az érintésétől.
-Én meg mondom hogy nem!-mondom miközben a szemébe nézek.A kezét lejjebb vezeti a kezemen majd le a csípőmig végül pedig a combomon.Állom a pillantását.A fülemhez hajol és a fül mögötti részt kezdi el csókolgatni.Miért csinálja ezt?Lehunyom a szememet és felnyögök mikor belemarkol a fenekembe.Szinte magam előtt látom az arcát hogy elégedetten mosolyog.
-Állj le!-összeszedtem magam és sikerült kipréselnem magamból egy értelmes mondatot.
-Már túl késő!-duruzsolja a fülembe majd felkap az öléve és az emeletre visz.Próbálnék ellenkezni de nem tudok.Túl erős velem szembe.Beront egy ajtón majd ledob az ágyra.Nem törődve azzal hogy fáj-e vagy nem.Felém mászik majd a nyakamat kezdi el apró puszikkal ellátni.A kezeimet a fejem fölött tartja hogy még véletlenül se tudjam leállítani.Az ajkaimra teszi a sajátját majd szenvedélyesen csókolni kezd.
-Harry..-A nevem Harry.-motyogja két csók között.Végre tudom hogy szólítani.
-Fejezd be.-mondom megszakítva a csókot.Mérgesen rám néz majd megszólal.
-Elfelejtetted hogy én parancsolok.Nem kérdeztem hogy akarod-e vagy sem.-mondja éles hangon.Megrémiszt.Újra csókolni kezd majd elengedi kezeimet.Göndör hajába túrok kezeimmel.Úgy sincs értelme ellenkezni.Elszakad ajkaimtól majd a nyakamra tér át.Majd halad lejeb.Lassan húzza le a vállamról a melltartó pántját.Őrjítően lassan.Hajába markolok mire a szabad kezével a mellembe markol.Felnyögök mert nem számítottam az érintésére.Ő elégedetten mosolyog majd a nyakamtól lefelé kezdi el csókokkal hinteni a testemet.A keze felé nyúlok de ő erősen rácsap.
-Ne nyúlj hozzám.-mondja durván.Mintha meg se történt volna úgy csókolgat újra.Visszahúztam a kezemet és őt néztem.Amikor elért a bugyim vonaláig megállt és felnézett rám.
-Ülj fel.-hangja szinte már parancsoló volt.Tettem amit kért.Felültem ő pedig közelebb jött majd a hátam mögé nyúlt és kikapcsolta a melltartómat.Ledobta a földre majd nekiesett a melleimnek.A lepedőbe markoltam és próbáltam elfojtani a nyögéseket.Egy idő után abbahagyta majd szenvedélyesen megcsókolt.Az érintése ezúttal nem durva volt.Egyszer durván egyszer pedig lágyan érintett meg.Az őrületbe tudna kergetni ezzel a kettős énjével.
-Akarlak!-duruzsolja majd ismét az oldalamon kezdi el levezetni a kezét.

Remélem tetszett.Komizzatok és iratkozzatok fel:*

4 megjegyzés: